Support Investment Értékpapír-ügynöki Kft.

2020. június 09. /USA/

Vissza lehet hozni az elveszett bevételeket?

Korrekcióra állnak a vezető részvényindexek az USA-ban piacnyitás után, 0,5-1% közötti mínuszokat láthatunk.

A vártnál jobban érintette a koronavírus a Tiffany április 30-ával zárult első gazdasági negyedévét.  Az árbevétel 45%-kal esett év/év alapon 555 millió dollárra a várt 612 millió dollárral szemben, míg az egy részvényre jutó tisztított veszteség 0,53 dollár lett a várt 0,27 dollárral szemben. A főbb régiókban az árbevétel egységesen 40-45% között esett vissza. Komoly pozitívum azonban az a tény, hogy Kínában egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül az elveszett bevételeket bepótolnia a cégnek az újranyitást követően. Miközben februárban 85%-kal, márciusban 15%-kal csökkentek az értékesítsek a megelőző év azonos hónapjához képest, addig áprilisban 30%-kal, míg májsuban 90%-kal (!) nőttek. Mindez pedig komoly visszapattanásra utal. Jelenleg az ékszerlánc üzleteinek 80%-a már nyitva van világszerte. A vállalat továbbra is kitart amellett, hogy az LVMH akvirálja, azt követően, hogy több olyan hír röppent fel korábban, hogy a koronavírus miatt esetleg meghiúsulna a felvásárlás. A hírekre 2% körül emelkedik az árfolyam piacnyitás után.

A vártnak nagyjából megfelelő üzemi veszteséggel zárta a Macy’s a május elejével zárult negyedévét, miután kicsivel 1 milliárd dollár alatti veszteséget ért el. Mostanra a vállalat áruházainak már több mint a fele nyitva van és a vezérigazgató szerint eddig a vártnál jobb teljesítménnyel tértek vissza. A hírekre az árfolyam 4%-kal emelkedik piacnyitás után.

S&P Szektorindexek
 
záró érték

napi vált.

52 hetes vált.

IT 1,789 0.45% 34.15%
Pénzügy 442 1.76% -1.42%
Egészségügy 1,209 0.64% 15.04%
Tartós fogyasztási cikkek 1,066 1.52% 16.67%
Ipar 643 1.97% 1.09%
Alapvető szükségleti cikkek 623 0.96% 3.98%
Energia 351 4.32% -21.93%
Közmű 317 2.64% 4.92%
Nyersanyag 375 0.09% 4.50%
Ingatlan 234 2.16% 1.46%
Távközlés 162 1.26% 3.69%

Forrás: Erste Uzsonna

A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! Kérjük, tanulmányozza a részletes kiadványhoz kapcsolódó feltételeket a www.ersteinvestment.hu weboldalon!

Erste Befektetési Zrt.
Kövessen minket! Facebook